Újabb pusztító fegyver hódíthatja meg Európát: már a németek is érzik, hogy változnak az idők
Hollandia, Dánia és Spanyolország is kapva kapott az alkalmon
Hollandia, Dánia és Spanyolország is kapva kapott az alkalmon
Párizs szerint az Egyesült Államok leendő elnöke nem fog bevetni katonai eszközöket az európai sziget megszerzésére.
Elképzelhetetlennek tűnő álláspontok váltak szalonképessé.
Múte Egede grönlandi miniszterelnök újévi beszédében egyértelműen a Dániától való elszakadás mellett foglalt állást, a teljes önrendelkezés megvalósítását sürgetve.
A megválasztott amerikai elnök korábban hangsúlyozta: megvenné a Dániához tartozó északi-tengeri szigetet.
Panama után Grönlandra is szemet vetett.
Szerinte Oroszország az akadálya a fegyverek elhallgatásának.
A szomszédos ország még így sem jutott be a „bezzegek” közé.
Az Ukrajnának adott tankokat akarták pótolni azzal a bevásárlással, aminek keretében további tankokat adtak Ukrajnának.
Egy budai villa árát költötték rá a dán adófizetők, és még neki volt mersze kártérítést követelni. Nos, a helyzet nem mindenkinek tetszik Dániában.
Kiakadt a dán igazságügyi miniszter a számokon.
„Objektív elmélet” a svédek szerint Irán szervezkedése.
A Politico megfejtette az indítékot is.
Robbantások történtek az izraeli nagykövetségnél.
A svédországi bűnözési hullám nem áll meg az ország határainál.
Mette Frederiksen Kína felelősségét firtatta az ukrajnai háborúban.
A miniszterelnök szerint el kell felejteni a „vörös vonalakat”.
Egymás területén dolgozó rendőri csapatokat állítottak szolgálatba.
Nemzetközivé vált a svéd bandaháború.
A szomszédok aggódnak a „svéd” bandák miatt.